2010. november 16., kedd

Gerébági

Állítólag ma Magyarországon forradalom van.
Szerintem is.
Ezt a forradalmat egyetlen ember vívja, kicsit hasonló módon, mint ahogy Rosa Parks tette 1955-ben, az USA-ban.

Úgy hívják, hogy Geréb Ágnes.

(utóirat: a blogger gyerekei kórházban születtek.)

2010. március 10., szerda

A gyerek, mint jógasegédeszköz

Pl. a hát egyenesítéséhez kiválóan használható a gyermek, szerintem Iyengar ezt így konkrétan nem dokumentálja, úgyhogy lássunk egy példát Sashankasana-ra (a lábtartásra nem vagyunk büszkék, de örültem, hogy elbírom a kölkeket :) ).

2010. március 6., szombat

Kölyökjóga variációk



Jó rég sikerült postolni, most itt van megint az ideje, és mint tudjuk, mindennek ideje van...
Néhány kölyökjóga képpel gondoltam "visszatérni", különösebb magyarázat nélkül. (Tanárom szerint nem beszélünk, gyakorlunk :) )

2009. október 8., csütörtök

Néhány link

Az a helyzet, hogy jó kis csalafintaság áll a blogger rendelkezésére: egy ügyes eszköz segítségével meg tudom nézni, hogy a látogatók hogy érkeztek ide. Újabban különböző Google-keresések eredménye is idehoz egyeseket. Megfigyelvén, hogy milyen keresések voltak a leggyakoribbak, elhatároztam, hogy csinálok itt a lapon, oldalt, egy kis linkgyűjteményt. Nem akarok a lap.hu-val versenyezni, de hasznos lehet egyeseknek.

2009. október 1., csütörtök

Szupta Vadzsrászana


Marcsi újabb spontán ászana gyakorlásainak szép példája ez itt. Az benne az érdekes, hogy az Iyengar-segédeszközöket teljesen magától használja, és csak egész kevés segítségre van szüksége. (A rendetlenséget nem ér nézni :) )

2009. szeptember 27., vasárnap

Góraksászana



...így jár az ember, ha elöl hagyja a szakirodalmat.
Ezúttal az történt, hogy az Iyengar-könyv maradt elöl, amire a két kislány lelkesen rávetette magát. Lapozgatás közben egyszercsak Marcsi felkiáltott: "ezt szoktuk játszani a suliban" - és rámutatott a góraksászanára (tehénpásztor-póz).

Legott meg is csinálta, és abszolút Iyengar-szemléletben, mert segédeszközül a falat használta (alsó kép). Ezt követően Eszti úgy döntött, hogy ő is, ő is! Ebből lett a felülső kép, ami végtelenül aranyos lett :))



2009. szeptember 20., vasárnap

Éka-páda-uttanászana kicsit másképp :)


Azt hiszem, már többször is esett szó arról, hogy a gyerekek olykor "spontán" vesznek fel jóga-helyzeteket, ászanákban pihennek, vagy csak egyszerűen játékból ilyen pózokban vannak.

Ennek egy egész fura változata látható itt. Marcsi egy rolleron adja elő, bár nem teljesen autentikuis módon, de aki jobban tudja, szóljon :)