La Tourette (avagy második felvonás)

A jelek szerint újabb gyerek nőtt bele a kölyökjógába, és még hozzá önként jelent meg a színen. A legnagyobb már felnőtt módon gyakorol, az már másik műfaj, a középsőnek pedig a jelek szerint nincs indíttatása a dologhoz, másban jó.

A kicsivel különleges lesz az út a jelek szerint. Ahhoz, hogy ez érthető legyen, a bloggernek el kell árulnia azt, hogy egy egész sajátos betegséget hordoz magában: a La Tourette szindrómát, ami egy felnőtt korban nem igazán gyógyítható neurológiai betegség, ami enyhébb formájában azzal jár, hogy az embernek különböző kényszermozdulatai vannak, az arcizmai, a keze stb. különböző tic-es dolgokat produkálnak. A dolog sajna öröklődik, és főleg fiú-ágon, és úgy tűnik, Gergőnek is kijutott belőle. (Ő még kinőheti, a gyerekek nagy részének felnőtt-korára megszűnik ez a betegsége.)

Ami miatt ezt itt leírom, az az, hogy ma reggel a szőnyegen gyakorolva Gergő egyszercsak leült velem szemben, és elkezdte csinálni azt, amit én (épp a bemelegítésnél tartottam, a szokásos Satyananda bemelegítő gyakorlatok segítségével).
Először kicsit bohóckodósra vette a figurát, de aztán egyre jobban elkezdett odafigyelni arra, amit csinál, és a végén teljesen pontosan követte a mozdulataimat. Megható volt látni, ahogy a jellegzetes Tourette-es izomfeszültségek elkezdtek kioldódni a kis testéből...
A nap során, úgy érzékeltem, kevesebbet is tic-elt.
Kíváncsi leszek a folytatásra...